Szövegkönyv: Dale Wasserman Zene: Mitch Leigh Dalszövegek: Joe Darion Fordította: Blum Tamás

La Mancha lovagja

zenés színmű

„Az életet nem olyannak kell elfogadni amilyen, hanem amilyen lehetne!” – kiáltja Cervantes-Don Quijote. Igen, amilyen lehetne…

Ha a szeretet, elfogadás, gyöngédség, szolidaritás uralkodna a világban.

Jobbá tenni a világot! Ez Alonso Quijana, a La Mancha tartományban élő, idős vidéki nemes célja, mikor magára ölti a „búsképű lovag” jelmezét, mikor elindul megvívni harcát a jobbsorsra hivatott Emberért.

A történet keretjátéka az inkvizíció börtönének pokla, amelyben a legalantasabb emberi hierarchia törvényei szerint élnek gyilkosok, tolvajok, kurtizánok. Ide száll alá az író Cervantes, akit „eretnek” eszméi miatt vizsgál az inkvizíció. Tárgyalására várva először e lealacsonyult, az életből kiábrándult emberi közösség előtt kell megvédenie kéziratát, s főhősének, Don Quijote-nak megelevenített történetével (színház a színházban) kell bizonyítania, hogy a hit és a szeretetbe vetett bizakodás kilátást adhat és vissza tudja szerezni a kiábrándult ember számára az élet értelmébe és az emberi méltóság erejébe plántált reményt.

25 év után tér vissza a Gárdonyi Géza Színház színpadára a szélmalomharcos-búsképű lovag meghatóan szívbemarkoló története, hogy e nagyszerű musical felejthetetlen dalaival, zenéjével és időtálló üzenetével új generációkat hódítson meg.

A színdarabot Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség képviseli.

GALÉRIA
SZEREPLŐK

Don Quijote (Cervantes) Nagy Lóránt
Sancho (szolga) Baráth Zoltán
Az Inkvizíció századosa Fehér István
Aldonza Nagy Barbara
A Fogadós (Kormányzó) Vókó János
Dr. Carrasco( A Herceg) Török-Ujhelyi Tamás
Az Atya Reiter Zoltán
Antonia Nagy Szilvia
A Házvezetőnő Saárossy Kinga
A Borbély Balogh András
Pedro, fő öszvérhajcsár Baranyi Péter
Anselmo Káli Gergely
José Lisztóczki Péter
Juan Kardos Kristóf
Paco Csathó Norbert
Tenorio Emődi Attila
Juanita Nagy Adrienn
Fermina, szolgáló Pethő Orsolya
Gitáros Radvánszki Szabolcs

Továbbá: Ivády Erika, Sata-Bánfi Ágota, Pilisy Attila

GG Tánc Eger

Emődi Attila, Joni Österlund, Kelemen Dorottya, Schlégl András, Szeles Viktória, Tóth Karolina, Törteli Nadin, Varga Kristóf

SZÍNLAP

DíszletBíró Nóra (Székely László)
JelmezBodnár Enikő
KoreográfusTopolánszky Tamás
Zenei vezetőNagy Zoltán
Koreográfus-asszisztensGergely Attila
KorrepetitorFarkas Antal
SúgóPethő Orsolya
ÜgyelőHódosi Ildikó
Rendezőasszisztens Lázár Rita (Blaskó-Saárossy Zsófia)
RendezőBlaskó Balázs (Jászai-díjas)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük

Hozzászólás elküldése