Kálmán Imre – Julius Brammer – Alfred Grünwald:

MONTMARTRE-I IBOLYA

operett

Montmartre, századforduló. Makacs álmodozók, kültelki énekesnők, kóbor múzsák, csupaszív végrehajtók, felfedezés előtt álló művészek és fanyar mecénások…

A párizsi bohémvilág. Raoul, Florimond és Henry montmartre-i padlásszobájukban a világhírről, vagy éppen a holnaputáni reggeliről álmodnak, ám csupán tehetségesen reménytelen kísérlet nem éhen halni. Raoul szakít Ninonnal – aki szerelmét feláldozza a színpadért – s barátaival befogadja az árva Violettát. 1851-ben jelent meg Párizsban Henri Murger Bohémek c. regénye, amely megihlette Puccinit a Bohémélet írásakor, később pedig a világhírű Kálmán Imrét is. A darabot 1930. március 21-én mutatták be Bécsben, ahonnan elindult világhódító útjára. Budapesten 1935-ben játszották először, Szenes Andor fordításában.

“Bájos élet ez és rémes élet, amelynek megvannak a győztesei és vértanúi, és amelybe csak az léphet be, aki aláveti magát a ‘jaj, a legyőzötteknek’ kérlelhetetlen törvényének.” (Henry Murger)

Előadás időtartama: 2 óra 30 perc 1 szünettel

Az előadás a Hartai Zenei Ügynökség engedélyével jött létre.

GALÉRIA
ELŐADÁSOK

Jelenleg nincs előadásunk!

SZEREPLŐK

Violetta Cavallini (árva leány) Nagy Szilvia
Raoul Delacroix (festő) Török-Ujhelyi Tamás
Henry Murger (író) Csathó Norbert
Florimond Hervé (zeneszerző) Nagy András/Radvánszki Szabolcs
Ninon (énekesnő) Nagy Adrienn
Spaghetti (végrehajtó) Rácz János
Frascatti (hadügyminiszter) Reiter Zoltán
Durand (Violetta mostohaapja) Vókó János
Színigazgató Fehér István
Rothschild báró Baranyi Péter
Jeanette Ivády Erika

GG Tánc Eger

Fodor Sára, Forczek Janka, Martina Tizzi, Novák Laura, Emődi Attila, Gioele Del Santo, Plita Márk, Szalai Bordás Ádám

A Gárdonyi Géza Színház Zenekara

Nyeste Erzsébet, Császiné Deák Dorottya, Jakab Zsófia/Zsigmond László, Bányi Szarvas Márta, Ágostonné Kugler Zsuzsanna/Mándokyné Ványi Gabriella, Bereczky Vilma/Vállajiné Nagy Andrea, Kiss József/Kardos Judit, Takács Balázs, Ágoston Ottó/Klem Dénes, Homa Edit, Fazekas Melinda/Huszárszki Éva, Juhász András, Nemes Ferenc/Sebők György, Gulyás László, Kerekes József, Virág Lilla, Kovács Henrik, Báder Elemér

Vezényel: Nagy Zoltán

SZÍNLAP

RendezőHalasi Imre (Jászai-díjas Érdemes Művész)
DíszletBozóki Mara
JelmezSzélyes Andrea
Zenei vezetőNagy Zoltán
KorrepetitorMarík Erzsébet
KoreográfusTopolánszky Tamás (Harangozó-díjas Érdemes Művész)
Koreográfus asszisztensEmődi Attila
ÜgyelőHódosi Ildikó
SúgóSzecskó Andrea
RendezőasszisztensLázár Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük

Hozzászólás elküldése