Alkotó-művészként kortárs tánccal foglalkozik Budapesten, mint független koreográfus és táncos. A XI. Egri Stúdiószínházi Táncfesztiválon az Effigy előadással mutatkozik be, ennek kapcsán beszélt képmásról, testképről, a táncművészet helyzetéről…
Az effigy szó másolatot, képet, hasonlatosságot, portrét, szobrot jelent. Kinek a képmásáról is van szó ebben az előadásban?
Az előadás a Közép-Európai Táncszínház (KET) felkérésére született 2021-ben a K-Arcok-sorozat keretében, amikor is külsős koreográfusokat kérnek fel egy szólóelőadás megteremtésére. Fontos volt számomra, hogy kiválaszthattam, kivel szeretnék dolgozni, s mivel kétszer is tartottam tréninget a KET-nél, s nyomon követem, milyen íveket ír le az együttes, ismertem a táncosokat. Barna Krisztián mellett döntöttem azzal a kikötéssel, hogy ő is úgy gondolja, szeretne velem dolgozni. Mivel az Effigy esetében szólóról van szó, ami egy nagyon kiemelt, exponált műfaj, erős jelenlétű táncosra volt szükség – mindamellett, hogy Krisztián technikai tudása is ideális.
Fotó: Szabó Roland
Az Effigy egy két és fél hetes próbafolyamat eredménye volt, ami számomra turbótembó. Ezen időszak alatt mint egy pszichológus, csak Krisztiánra fókuszáltam, próbáltam őt megnyitni, a karakterét kibontani, hogy az ő karakteréből, mozdulatmegosztásából, texturájából töltekezzék az előadás. Ugyanakkor már azzal is, ahogyan elindítottam a próbafolyamatot, a végeredményben is az én kezem erősen benne van. Az én vízióm, a munkamódszerem, az igényeim rajzolják ki az előadást, ami kapcsán több néző vélte felfedezni a korábbi munkáim egy-egy elemét, amolyan szignóimat is egy-egy mozdulattípusban vagy a kosztümválasztásban.
Így azt mondhatom, hogy a táncosban megjelenik az én képmásom, míg bennem az övé.
Az önismeret egyre fontosabb a mai ember számára, keressük önmagunkat. A néző számára mit üzen ez az előadás? Ők is magukra ismerhetnek benne?
Az előadás számos csavart tartogat a nézők számára – ezeket most nyilván nem szeretném előre megosztani. Ugyanakkor annyit elárulhatok, hogy szeretem a nézőket bevonni, hogy a néző közel kerüljön, az előadóval való viszonya képlékenyebb, élettel telibb legyen. Nagy kihívást jelent mindez, ugyanakkor szeretem, ahogy az emberek megnyílnak.
Az előadás több síkon fut, a széptől, mint kategóriától eljutunk addig, hogy emberi lesz a történet. S a nézőnek megadom azt a szabadságot, hogy elgondolkodjon, a saját puttonyában mit is hordoz.
Fotó: Szerda Zsófia
Ha már a nézők bevonása szóba került… A LetMeC című előadásának például van olyan változata, melyben mind a táncosok, mind a nézők meztelenek.
Pályám kezdete óta foglalkozom a testemmel, illetve a partnereim testével. Hogy mit is jelent a test, mennyire látványos, mennyi mindent elmond magáról. Ez jellemző minden munkámra, de ez jelenik meg a ‘Táncest sorozat meztelen nézőkkel’ eseményekben is. Amikor a nézők az előadótársaimmá válnak, egyfajta csoportenergia indul el. Már nem az a kérdés, ki a táncos és ki a néző, hiszen a meztelenség összeköt minket. Ezek gyönyörű előadások szoktak lenni. Akik belépnek, megváltoznak, megmutatkozik az emberi mivoltuk, s mindez olyan szépséget teremt, ami engem éltet.
Nemrégiben beszélgettem egy már táncosként nem aktív balerinával, aki elmondta, hogy az ő korában már nincsenek neki szánt szerepek. Bennem pedig felbuzdult a vágy, hogy akkor legyenek ilyen szerepek. Mert a tudást, tehetséget kár lenne veszni hagyni azért, mert a test már nem olyan, mint amit etalonnak tartanak. A mindenkori munkámmal próbálok szemeket felnyitni, hogy ne a média által közvetített tökéletes testet keressük, hanem fogadjuk el azt a testet, ami van, lássuk a szépségét, s nézzük meg, mit lehet varázsolni vele, belőle.
Kicsit más vizekre evezve, milyennek ítéli meg jelenleg a táncművészet helyzetét hazánkban?
Én úgy látom, hogy a táncművészetben jelenleg – sajnos – nincs perspektíva. Engem a kortárs tánchoz sorolnak be, ami együtt jár a független struktúrával (vagyis kőszínházi struktúrán kívüli munkamódszer és alkotói metódusban dolgozunk). A sokszor projekt alapon működő előadásokat pedig nagyon nehéz életben tartani egy bemutató után. De egy együttesbe bejutni is nagyon nehéz, rengeteg táncos diplomázik évente, de nem igazán látom, hol tudnának elhelyezkedni. Az L1 Független Művészek Közhasznú Egyesület művészeti vezetőjeként húsz éve foglalkozom fiatalokkal, a táncszakmába új belépőkkel, hogy hogyan tudnák önmagukat megtartani a saját hajuknál fogva, s hinni abban, hogy a művészetért mindent
Ez nagyon elszomorító. Ugyanakkor most itt van egy ilyen esemény, a XI. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál…
Igen, már nagyon várom. Ez az első alkalom itt a Gárdonyi Géza Színházban és magán a Táncfesztiválon is, hogy bemutatkozhatom. Örülök, hogy bekerült a munkám egy másfajta dramaturgiába, hiszen az itt megjelenő művészekkel más-más közegben alkotunk. Számomra mindig fontos, hogy lássam azt a közeget, melyben az én munkám is el van helyezve, ezért is nagy nyitottsággal nézek elébe.
Ladjánszki Márta és a Közép-Európa Táncszínház közreműködésével készült Effigy előadást szeptember 22-én láthatják a nézők a Gárdonyi Géza Színházban Kulcsár Noémi Tellabor: Lacus Pelso darabjával együtt. További információ ITT. Szeretettel várjuk a nézőket!
Kiemelt kép, előadásfotó: Szerda Zsófia
Portréfotó: Szabó Roland
