Merjünk bátrak lenni! – Interjú Feledi Jánossal a CAR(wo)MEN kapcsán

Szeptember 26-án láthatja az egri közönség a Feledi Project CAR(wo)MEN c. előadását a XIII. Egri Stúdiószínházi Táncfesztiválon. Ennek apropóján beszélgettünk Feledi János rendező-koreográfussal a darab aktualitásáról, üzenetéről. Miért döntött úgy, hogy a Carment szeretnéd feldolgozni? Mielőtt megszületett volna a CAR(wo)MEN, másfél-két évvel a Don Quijotét adaptáltam 3 férfi táncosra, s akkoriban jött az ötlet, hogy…

„Egyik sem és mindkettő, sem emberi, sem isteni, sem emberi, sem állati…” – Interjú Kovács Gerzson Péterrel

Szeptember 25-én mutatja be a TranzDanz Hermész c. előadását, melynek koreográfusa és látványtervezője a Harangozó Gyula-díjas, kétszeres Lábán-díjas Kovács Gerzson Péter. Vele beszélgettünk Hermészről és a kortárs tánc helyzetéről. Miért döntött úgy, hogy Hermész lesz szólókoreográfiája címadó alakja? A folyamat távolabbról indult, a Hermészhez vezető utat a szólót illető döntés jelölte ki, azaz, hogy úgy…

A tánc a felszabadulást jelenti…

Milyen szempontok alapján áll össze az Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál programja, milyen különleges előadások várnak idén a nézőkre, s mit is jelent maga a tánc? Erről beszélgettünk Kiss Alexandrával, a GG Tánc Eger művészeti titkárával, a fesztivál egyik szervezőjével. 2018 óta vagy a GG Tánc Eger művészeti titkára, tehát a Táncfesztivál szervezésével is évek óta foglalkozol.…

Ha nincsenek már szavaink… – Kulcsár Noémi Tellabor: Babaház

„Más feladat az, amit előbb meg kell oldanom. Magamat kell megnevelnem. S te nem vagy az a férfi, aki segíthetsz ebben. Ezt egyedül kell megcsinálnom. […] Ha meg akarom érteni magamat, s az egész környezetemet, egészen egyedül kell állnom.” (Henrik Ibsen: Nóra)   Van-e „joga” egy nőnek elégedetlennek lennie az életével, aki egy „babaházban” él?…

Próbatáncot hirdetünk!

A GG Tánc Eger (a Gárdonyi Géza Színház tánctagozata) próbatáncot hirdet a 2023/2024-es színházi évadra. Jelentkezés feltételei: erős technikai tudás klasszikus balett és kortárstánc terén, szakmai önéletrajz, fotó és maximum 2 perces videó elküldése. Amit kínálunk: teljes munkaidő, bejelentett munkaviszony, kedvezményes szálláslehetőség, minőségi munkakörnyezet, korszerű rekreációs lehetőségekkel. A jelentkezéseket 2023. június 18-ig várjuk a ggdanceger@gmail.com…

A Gárdonyi Géza Színház is részt vesz a 10. Színházi Olimpián

Húsvéttól Szent Iván éjjeléig zajlik a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia, melynek ezúttal Magyarország ad otthont – a Gárdonyi Géza Színházban ez alkalomból egy prózai és egy táncelőadást láthatnak a nézők.  A 10. Színházi Olimpia eseményein 2023. április 1. – július 1. között a világ színházi életének olyan meghatározó alkotóinak előadásai láthatók, mint Theodórosz Terzopulosz, Tadashi…

A legfontosabb dolgok belül vannak és nem kívül – Interjú Bozsik Yvette-tel

Bozsik Yvette-tel a Bohóc kerestetik előadás kapcsán beszélgettünk gyűlöletről, félelemről, szeretetről, öregedésről, valamint arról, hogy bár a bohócok kimentek a divatból, mégis ők a legnagyobb avantgarde kísérletezők, forradalmárok. A darab két kiöregedő, mellőzöttnek bohócról szól, vagyis ennél nyilván jóval többről… A világ megváltozott, s az új világban nem lelik helyüket. Úgy érzem, nagyon aktuális mindez,…

Héttorony: A nagy elődök szellemi hagyatéka

A 65 éves Duna Művészegyüttes művészeti vezetőjével, Juhász Zsolttal arról beszélgettünk, miként ötvözik a kortárs színpadi megfogalmazást és a hagyományos folklórt, s hogy a Kárpát-medence népi műveltsége, a nagy elődök szellemi hagyatéka, köztük Makovecz Imre életműve miként jelenik meg a Héttorony előadásban. 65 éves a Duna Művészegyüttes, ami egészen fantasztikus teljesítmény. Hogyan értékelik az elmúlt…