Merjünk bátrak lenni! – Interjú Feledi Jánossal a CAR(wo)MEN kapcsán

Szeptember 26-án láthatja az egri közönség a Feledi Project CAR(wo)MEN c. előadását a XIII. Egri Stúdiószínházi Táncfesztiválon. Ennek apropóján beszélgettünk Feledi János rendező-koreográfussal a darab aktualitásáról, üzenetéről. Miért döntött úgy, hogy a Carment szeretnéd feldolgozni? Mielőtt megszületett volna a CAR(wo)MEN, másfél-két évvel a Don Quijotét adaptáltam 3 férfi táncosra, s akkoriban jött az ötlet, hogy…

„Egyik sem és mindkettő, sem emberi, sem isteni, sem emberi, sem állati…” – Interjú Kovács Gerzson Péterrel

Szeptember 25-én mutatja be a TranzDanz Hermész c. előadását, melynek koreográfusa és látványtervezője a Harangozó Gyula-díjas, kétszeres Lábán-díjas Kovács Gerzson Péter. Vele beszélgettünk Hermészről és a kortárs tánc helyzetéről. Miért döntött úgy, hogy Hermész lesz szólókoreográfiája címadó alakja? A folyamat távolabbról indult, a Hermészhez vezető utat a szólót illető döntés jelölte ki, azaz, hogy úgy…

A tánc a felszabadulást jelenti…

Milyen szempontok alapján áll össze az Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál programja, milyen különleges előadások várnak idén a nézőkre, s mit is jelent maga a tánc? Erről beszélgettünk Kiss Alexandrával, a GG Tánc Eger művészeti titkárával, a fesztivál egyik szervezőjével. 2018 óta vagy a GG Tánc Eger művészeti titkára, tehát a Táncfesztivál szervezésével is évek óta foglalkozol.…

Ha nincsenek már szavaink… – Kulcsár Noémi Tellabor: Babaház

„Más feladat az, amit előbb meg kell oldanom. Magamat kell megnevelnem. S te nem vagy az a férfi, aki segíthetsz ebben. Ezt egyedül kell megcsinálnom. […] Ha meg akarom érteni magamat, s az egész környezetemet, egészen egyedül kell állnom.” (Henrik Ibsen: Nóra)   Van-e „joga” egy nőnek elégedetlennek lennie az életével, aki egy „babaházban” él?…